2015. április 19., vasárnap

44. rész

Mary szemszöge:

Hogy mondják a korabeliek? Lesokkolódtam? ( Erre is Josh tanított... Ha be akarok illeszkedni, akkor nem szabad a múlthoz ragaszkodnom.) A város annyira, de annyira más. Az emberek lemosták az idő mocskát mindenről. A kivégzések helyén egy kávézó áll. Hogy lehetséges ez? Undorító és megalázó! Annyi ember meghalt ott, és most a vevők boldogan, felszabadultan  iszogatnak, meg süteményeket majszolnak? A sírás erősen fojtogat.
- A családom is itt halt meg...
- Oh... Sajnálom. Akarod, hogy elmenjünk innen?- rendes tőle, hogy törődik az érzéseimmel valamelyest. Ezt nagyra értékelem.
- Igen, kérlek... Ez felháborító! Ott olvas, meg eszik, ahol rengetegen porrá égtek. Undorító!- Josh elneveti magát.
- Mi az? Szerinted ez nem borzasztó?- felvonom a szemöldököm.
- Vicces, ahogy grimaszolsz.- sértődötten a vállába ütök és otthagyom.
- Jaj ne izélj már!- nem tudom, hogy mit jelent ez pontosan, de nem állok meg.
- Mary!- a hangjából ítélve tudja, hogy megbántott. Elkapja a karomat és megállít.
- Sajnálom. Ez tényleg borzalmas, csak olyan vicces arcot vágtál. Tényleg ne haragudj!- a hangja lágyan, selymesen szeretgeti a fülem.
- Menjünk innen légyszíves!- beleegyezés képen jelzi, hogy karoljak belé. Úgy is tettem és folytattuk a sétánkat.
A városnézés közben buzgón meséltem, hogy hol mi történt, mi hol állt, ki hol lakott.  Azt mondta, hogy olyan vagyok, mint egy történelem könyv. Ezt most pontosan nem tudom, hogy bóknak vagy gúnynak szánta.
Ő is mesélt magáról, megmutatta, hogy hol tanult, hogy hol csókolta meg az első barátnőjét és még egyéb "kellemes" emlékeket osztott meg velem.
- Gyere! Mutatni szeretnék valamit, ha még ép állapotban van... - megragadom a kezét és húzni kezdem a kedvenc helyem felé.
- Ez de izgi!- vigyorog pimaszul.
- Tudod, a város határában van egy mező. Gyönyörű. Nem tudom, hogy most milyen, de akkor... Az volt a menedékem.
- Gyalog nincs egy kicsit messze?
- Nincs? Jó, talán egy kicsit, de kibírod! Vadász vagy, vagy nem? - vigyorgok szemtelenül. Úgy éreztem rajtam a sor a pimaszságra.
- Igen, és te vagy a társam.- elkomorodok.
- Még nem tudom, hogy visszavágyom e abba az életbe.
- Mi az, hogy nem tudod? - megtorpan, így engem is visszaránt.
- Még nem gondoltam rá... Nem érzem a hiányát...- háttal állok neki. Nem akarok a szemeibe nézni. A tüzes, mogyoró szempárba. De hiába. A tekintete égeti a hátam.
- Nem érzed hiányát?- lép egy lépést előre.
- Nem hiányzik, mikor az adrenalin felpörgeti a szívverésed?...- még egy lépés, de nem reagálok.
- Mikor szétárad az ereidben? A mellkasodból indul le, az ujjbegyeidig.- ujjaival végigbarangolja az említett útvonalon. A bőröm vibrálóan pezsegni kezd érintésére. Még közelebb jön. Forró lehelete lassan, komótosan nyalja végig a nyakam vonalát. A hangja búgón duruzsol tovább a fülembe.- Mikor minden porcikád a támadást sugallja? Az energiád végig vonaglik a testeden. Mondd csak Mary! Nem hiányzik ez az érzés?- nyelek egy nagyot a válasz előtt. Megfordulok, hogy a szemeibe nézhessek. Az arcáról nem tudok semmit sem leolvasni, de a hangja... NEM! Én nem állok készen semmiféle továbblépésre.
- Nem hiányzik, tudod miért nem? Mert ez az egész elvette tőlem azt, kit a legjobban szeretek! És nem kaphatom vissza, soha. Köszönöm, de nekem ez nem kell. Így nem. Ne haragudj!- a könnyeim figyelmeztetés nélkül folynak át a lelkem állította gátakon. Nincs megállás...
- Te ne haragudj! Nem kellett volna felhoznom...- a mondatából nem derülne ki semmi, ha nem hallanám, ahogy mondja. Hirtelen sok mérföldnyi távolságra érezem magamtól.
- Gyere ide!- odamegyek hozzá, mire szorosan magához ölel. Az állát a nyakam vonalán dermedten pihenteti. A testem rázkódik a karjai közt a sírástól. Nem tudom megállítani, csak jön és eláraszt.
- Sssh. Semmi baj. Minden helyre jön, csak kell egy kis idő. Az mindent begyógyít.
- De az mikor lesz? Napok? Hetek? Hónapok? Évek? Évtizede..
- Állj! Én is tudom az időt fokozni.- a válla a kuncogástól megrázkódik, ami engem is visz magával, majd csatlakozok hozzá. Olyan volt ez a jelenet, mint kiadós eső után a szivárvány. Annyira szélsőséges. Az érzelmeim minden másodpercben megváltoznak. Egyszer fent, egyszer lent.
- Induljunk haza?- búg a fülembe.
- Nem. Meg akarom mutatni a kedvenc helyemet!- és elindulok a megfelelő irányba.

Az élénken rikító zöld fű és a színes virágok tökéletes összhangban vannak, mint akkor.
- Ez a hely egy csöppet sem változott.-  megkönnyebbült sóhajom tovaszáll a tiszta, friss, virágillattal. Egy dolog ami maradt a régi!
- Wow! Ez tényleg gyönyörű. Olyan természetes? - elnevetem magam.
- Természetes?
- És csendes.-teszi hozzá.
Ráfekszek a növénytakaróra és az eget bámulom, ahol aprócska, fehér felhők kóborolnak. Nem tudják hova tartanak. Szabadok és nincsenek egyedül.
- Tudod, nekem itt volt az első csókom...- ha már ő is elmesélte az övét...
- Szaftos részleteket!- elnevetem magam. Most komolyan?
- Véletlenül történt az egész...
- Véletlen vagy sem, halljam!
- Harrynek is megmutattam ezt a helyet... Valami okból elszaladtam előle és ő kergetni kezdett. Kis idő után megálltam, mert azt mondta nem bírja a futást. Lényeg, hogy rám esett és mikor leszállt rólam, olyan erővel rántott fel, hogy...- elmosolyodok sejtelmesen.
- Ez de cuki!- elvékonyítja a hangját.
- Naa! Ez romantikus volt.- elpirulok egy kicsit az emlék felidézésében. Istenem, olyan boldogok voltunk!
- Nem úgy, mint a tiéd.-  teszem utána, és kidugom a nyelvem.
- Tehetek én róla, hogy a lány olyan sexy-nek tartott, hogy nyáladzott a csók közben? Plusz kiharapott belőlem egy darabot, mert fel akart falni. Egy ilyen tüneményt, mint én....Megértem.- hogy mondják a korabeliek? Dőlök a röhögéstől? Vagy valami hasonló.
- Áhh! A hasam! Ne nevettess! Még a könny is kicsordul a szememből.
- Ne legyél ennyire mocsok, hogy kinevetsz!- erre még jobban kacagtam. Az arcán a vonások duzzogó ráncba alakulnak.
- Sajnálom, de ez tényleg vicces.
- Az, sajnos.- megvillantja hófehér mosolyát.

- Most mondd meg? Ki gondolta volna, hogy a csaj egy szukkubusz és meg akar ölni? Tudod milyen kár volt érte? Huh, kis anyám a csaj egy tízes skálán huszonkettes volt.
- Akkor nagyon szép lehetett.
- Dögös. A mai emberek inkább ezt mondják.
- Oh. Akkor nagyon dögös(?)- közben helyeslőn bólogat-volt? Olyan furán hangzik ez a szó, nem hinném...
- Csitt.
- Miért csittelsz le?
-Ssssh!- mérgesen néz rám. Oké.... A talaj megremeg alattunk. Valami közeleg. De mi ez? Aztán morgást hallok. Farkasok. Joshra nézek, aki vigyorogva bámul. A reakciómat nézi.! A kezeimre pillantok, amik bizseregnek. Borzongva átsugárzik az az érzés a testemen, amiről beszélt. Ne! Nem akarom! De a porcikáim az ölésre kényszerítenek, hiába küzdök ellene. Hasra fordulok és kipillantok a combközépig érő virágok között. A morgásból ítélve előttem lehetnek olyan negyven lépésre.
Hat véres farkast látok. Az egyik szájában... Elborzadva bújok vissza. Ideadja a telefonját, hogy "bepötyögjem", amit láttam.
HAT FARKAS. VÉRESEK. AZ EGYIK SZÁJÁBAN EGY KAR. Széttéphettek valakit.
Undorodva olvassa a sorokat.
TERV?- írja vissza. Megrázom a fejem és felpattanok a fűből. Tudom, hogy hülyeséget csinálok, de az a bizsergés nem hagy nyugton. Nem tudok várni! A farkasok felé futok. Az egyik kiköpte a kart és szintén megindul felém.
Remélem nem hagy cserben a képességem. Nem használtam már... egy hete? Igen.
A tűz végig vonaglik a testemen. A gyújtó szikra a véremben cikázik, és bumm! A karom épp jókor kap lángra. A dög éles, tépőfogaival felém kap. Megütöm a pofáját, mire az meggyullad. Nyüszít, majd hempereg a földön. A többi is felém rohan fog csattogtatva. Az egész mindenemet átjárja a mámor.
Önelégültséggel tölt el, hogy megszabadíthatom az embereket az e fajta vérengző szörnyektől. Az érzéseim irányítanak, mint mindig. A láng végig siklik a bőrömön.
Sokan vannak.
- Igazán segíthetnél.- kiáltok oda Joshnak, aki egyből felém siet. Nem is értem, hogy mire várt...
A hajam lobogva száll a levegőben.
Perzselt szőr és bőr szaga lappang a levegőben. Hányinger keltő. A farkasok közül kettőnek vége, és szintén kettő megsérült. De itt nincs kegyelem. Odasétálok hozzájuk és egy érintéssel lángra lobbantom őket.
Vajon Harry mit gondolna? Az övéit ölöm.
Josh elintézte az utolsó két farkast. Lángjának kósza kígyói összeroppantották az ellenség testét.
Nem akarok visszaváltozni. Megint nincs ruhám. Egy pólót öltök a tűzből. Bajtársam csak bámul, mint mielőtt szóltam volna neki a harcban.
- Öhm... Ide tudnád adni a fölsődet?-  Joshnak kell pár perc, mire eljut a tudatáig, amit mondtam.
- Persze...- kibújik az anyagból és a kezembe nyomja. Szerencsére valamennyire takar.
Óvatosan szemügyre veszem a testét. Nem gondoltam volna, hogy ilyen izmos. Most komolyan. Az ember egy vékonyka fiút hamarabb lát benne, mint egy szálkás, masszív férfit. Kellemesen csalódtam. Sokáig bámulhattam, mert mikor az arcára érkezett a tekintetem, szélesen vigyorgott rám, majd megjegyezte:"- A nadrágom ne vegyem le?"
- Mióta van az a karodon?- mutatok a szépen kidolgozott rózsákra, melyek kivirágozva tekeregnek felkarján.
- Már több éve. Talán kettő. És neked? Nem gondoltam volna, hogy vannak tetoválásaid.- mosolyog. Lenézek a bőrömre, amit fekete tűzindák fonnak át. Mi történt a piros mintával?
- Nos, nem tudom, hogy mik ezek, egyszer csak így keltem föl.
- Wow kislány! Te aztán tudsz bulizni!- kérdőn nézek rá- Szórakozni?
- Ja nem! Elvileg ez egyfajta fejlődés jele. Az egész testem át tud alakulni tűzzé, vagy valami hasonló...
- Ja, igen, láttam... Nagyon király volt! Hogy csinálod? Én is akarom! Eszméletlen!
- Királyok már az én időmben sem voltak. Miért mondod? És ez volt az egyetlen a "láttam"-on kívül, amit megértettem a mondandódból.- kínomban nevetek.
- Ez olyan, mint a szuper, vagy a csúcs, vagy a klassz mind azt jelenti, hogy tetszik, vagy jó. Asszem. Azt hiszem.
- Ez a világ olyan bonyolult!
- Egyet értek...


Harry szemszöge:

Feladtam a keresését. Nem érdekel! Itt hagyott! És én miatta szenvedtem? Röhejes. Mit is képzeltem. Isten az oka mindennek, meg a mi szerelmünk. Háh Öreg, én nem leszek a szolgád!
Túlságosan nagy hatalmam van ahhoz. Ez az oldal jobban tetszik. A sötétség. A bűnök övezete. Itt a helye az én jeges szívemnek. Nem tartozom máshová csak ide. Eladtam a lelkem az ördögnek. És akkor mi van? Semmi.
- Hé balfácán! Menj innen!- egy részeg tuskó arrébb löki a könyököm, amivel a pultnál támaszkodok.
- Héé barráátom! Te naggyon rossssz emberrrel kötözzködsssz..- egy kicsit homályosan látok. Felállok a székemről. Az egyensúlyom elhagyott abban a pillanatban. Majdnem összeestem. Talán én is egy kicsit ittas vagyok.
Az férfi hangosan kinevet.
- Szerintem meg pont jóba. Add ide a pénzed!- szorosan a karomba mar.
- Mossst koomolyannn? Eggy koccsmáábann? Eressssz el!- próbálom kirántani magam a fogásából.
- Nem, míg nem fizetsz.
- Eresssssz. El.- ha szavakkal nem lehet meggyőzni... A férfi fulladni kezd. Köhög. Elengedi a karomat.
- Kárár, hogy nemm halllgatttál rám korábbbann. Mondttamm, hogy rosssz emberrrel kötözködssz.- és a férfi összeesik. Átkutatom a ruháját. A zsebei teli vannak arannyal.
A kocsmában senkinek sem tűnt fel, hogy meghalt, így gond nélkül elsétálok, igaz egy "kicsit" imbolyogva.
Így telnek a napjaim. Tizenhárom embert öltem meg EDDIG hidegvérrel, gondolkodás nélkül, egy röpke pillantással. És akkor mi van?

Egy héttel ezelőtt:

Kint vagyunk a dombon, Bridge City-ben. A Nap kellemesen süt le ránk. A lágy szellő belekap hosszú, puha, vérszín hajába. Puha bőrével engem érint. Egyikünk sem mond semmit, mert tudjuk, hogy mit gondol a másik. Sötétbarna szemeiben tisztán látom magam. Vagy ez mégsem én vagyok?  Az alaknak hosszú szarvai vannak és patái. Mary megriad. Hiába kérdezem, hogy mi történt, nem válaszol, csak fut. Vagy inkább elragadják? Igen. Végül eltűnik. Hiába kapálózott, nem tudott megszökni. Ott hagyott. Mikor hátrapillantok az az alak, a szemeiből, az áll előttem.
- Túl sok benned a fájdalom fiam. Én megszüntethetem a kínlódásod. Nincs több gyötrelem, nincs több érzés, csak egyezz bele az akaratomba. Csatlakozz hozzám, és a lány újra a tiéd lesz.
- Csak mondj igent, és újra érezheted, csókolhatod őt.- nem kell sokat gondolkoznom. A hiány túlságosan emészti szívem.
- Igen, Uram.- majd meghajolok előtte.

Hangos zihálással ébredek fel az idióta álmomból. Ez valamiféle ittas képzelgés volt? Mert ha igen, akkor nagyon valódinak tűnt. Kikelek az ágyból, hogy megmossam az arcom. Amint hozzáérek a jéghideg vízhez, csípni kezdi a bőröm.
- Mi ez?- a Hold gyenge fénye csak nagyon haloványan világítja meg a fájdalom forrását, ami egy jel. Egy csillag talán. Mi a...? Eladtam a lelkem a sátánnak!?...

Sziasztok!
Úgy érzem, hogy ez a rész nagyon gyenge lett... Vélemények? :*  <3
XxB

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Elnézést a hosszas távollétért, és hogy most sem kritikát fogok írni. Csak szeretném, ha benéznél a blogomra, ugyanis van egy kis meglepetésem! :) Hamarosan jelentkezem!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Azt hiszem a mostani kommentem hosszúra fog sikeredni. Nagyon sokáig hallgattam, de a blogodat olvastam természetesen. Sorolhatnék ezernyi kifogást, de a legnagyobb bűnös egyértelműen a lassú/nem működő net, amitől hónapok óta szenvedek. Már rengeteg kommentet megfogalmaztam, de akkor elment az életet adó wi-fi, és az egész törlődött.
    A részről alkotott véleményemmel kezdeném, remélve, hogy ez, legalább ez, eljut hozzád. Ez sokkal hosszabb volt, mint az eddigiek, és ez szerintem pozitív dolog. Egészen jól bemutatod, mit érez Mary az új világban. Josh személyisége tetszik, örülök, hogy ennyi szlenget használ, és hogy nem esik le mindig neki, hogy Mary nem abba az időbe való. Soha nem hittem, hogy ezt mondom, de féltek egy szereplőt, mármint igazán aggódom érte, méghozzá Harryért. A történet mindenképpen érdekes. A helyesíráshoz annyit mondanék, hogy van pár hibát, ami könnyen kiküszöbölhető. Most már nem ugrálsz az időben, hanem jelen időre váltottál, ami egyébként tetszik. Az előző részekhez sajnos nem tudok mit hozzáfűzni, mind tetszik. Az előző kommentedre sem tudok olyan hosszan válaszolni, mint szeretnék.
    A horror nem a kedvencem, megmaradok a Gyilkos elmék szintjén. Igazából nem szokásom nézni ilyeneket, de hallom, hogy az AHS tényleg jó, és fontolgatom, hogy belenézek. Ugye nincsenek benne babák? Azoktól valahogy kiráz a hideg. Ez valami érdekes, megmagyarázhatatlan, ritka fóbia lehet. Mármint a porcelán babáktól való félelmem. Neked van hasonló?
    Jelenleg az Agymenőkre vagyok rákattanva, egy hónap alatt végignéztem a nyolc évadot, és egyszerűen nem tudok betelni vele. Nem tudom, hogy te szereted-e a sitcomokat, nekem ezek a kedvenceim.
    Az év végi hajrá kicsit lefoglal, ráadásul voltam a közösségi szolgálaton is az előző két hétben, ami szintén lefárasztott. Az utolsó hétre öt dolgozatot hagytak, szóval van tanulnivalóm. Nálad mi újság? Milyen az év vége? Te hol tartasz a közösségi szolgálattal? Olvastál mostanában valamit? Egyébként láttad, hogy küldtem neked egy díjat?

    VálaszTörlés